A '60-as évek legnagyobb építménye községünkben az új, felső tagozati, négy tantermes általános iskola épülete. Ennek építése 1963. őszén kezdődött, és 1964. augusztus 25-én került átadásra. Már az 1964-65-ös tanévben rendszeres tanítás folyt az új iskolában. A kétszintes iskola megépítése folytán megszűnt községünkben a váltott tanítás.
Ma már ebben az épületben 8 tanteremet alakítottak ki. Húsz évvel később, 1984-ben felépült egy új és modern iskolai szárny, amelyben az alsó tagozatos gyerekek tanulnak hat tanteremben. A két iskola szárnyat egy folyosó köti össze. 1989-ben helyi és megyei összefogással felépült a 648m2 és 12m magas tornaterem korszerű berendezésekkel. A tornatermet igyekeznek teljes mértékben kihasználni, kulturális és sportrendezvényeket is tartanak itt. Körülbelül nyolc évvel ezelőtt alapfokú művészeti iskola indult zene és néptánc szakon. Zenei szakon zongorázni és furulyázni tanulnak a gyerekek. Az iskolában működik a tehetséggondozás is. Ha felfedeznek egy gyermeket, aki valamilyen téren különösen tehetséges, azzal külön is foglalkoznak a pedagógusok. Az iskola 16 számítógéppel rendelkezik, ebből 13 gépen tanulhatnak a gyerekek, és 2 gépen az Internet hozzáférés is megoldott. Az iskola első osztályos tanulói azonban nem ide járnak, hanem a régi evangélikus egyházi iskola épületébe, ami 1831-ben létesült. Itt kettő tanterem van.
Két évvel ezelőtt gazdasági okok miatt a lajoskomáromi iskola összevonásra került a szabadhídvégi iskolával. A szabadhídvégi gyerekek reggelente busszal utaznak át Lajoskomáromba. Ezekkel a gyerekekkel együtt a tanulói létszám 376 fő, őket pedig 39 pedagógus oktatja.
Az iskolának egész évben vannak rendezvényei, amelyek közül kiemelném a decemberi Karácsonyváró koncertet, amelyet a zeneiskolások tartanak a református templomban minden évben. Fontos még a nyár elején tartott iskolai Majális. Ennek rendezésében sokat segítenek a szülők. A falu és az iskola életében ez egy fontos esemény.
Minden évben megszerveznek egy 2-szer kéthetes tábort, amelynek költségeit 80%-ban az iskolai rendezvények adják. Minimális összeggel, és tartós élelmiszerekkel járulnak a szülők a táborozáshoz, így szinte minden gyermek számára elérhető ez a nyaralás. HÁZIRENDÜNK | PEDAGÓGIAI PROGRAMUNK
|