Közérdekű közlemények
 
 
belépés
email:

jelszó:

regisztráció
Megosztás videókturizmus szennyvízberuházás

HASZNOS LINKEK



Lajoskomáromi Győzelem Horgász Egyesület
Egyesületünk Győzelem Horgász Egyesület néven 1979-ben 43 fős létszámmal alakult meg, a helyi termelőszövetkezet által rendelkezésünkre bocsátott „alsó” és „felső” tóra alapozva működését. Pár évvel egyesületünk alakulása előtt az első víztározón a termelőszövetkezet kacsaneveldét működtetett. Ebben az időszakban, a tóban élő halak szinte teljesen kipusztultak. A „középső tóban” számottevő mennyiségű hal volt, így horgászatunkat megalapozva az első haltelepítéseket ezen tavunkban kezdtük el. Ragadozó hal telepítésére csak pár év múlva került sor.1980-ban birtokba vettük az 1, 5 ha-s „alsó” tavunkat. Összehangolt, lelkes társadalmi munkával az elvadult környezetből horgászható vizet és gondozott partot varázsoltunk.„Felső” tavunk telepítése később kezdődött, ennek ellenére igen szép állomány alakult ki az évek során. Valószínűleg ennek köszönhetően taglétszámunk közel 150 főre bővült és mára településünk legnagyobb létszámmal működő közössége vagyunk. Minden évben megrendezzük horgászversenyünket, ápolva ezzel a kezdetek óta élő hagyományunkat. A környékbeli horgászegyesületekkel karöltve vándorkupát hoztunk létre és küzdöttünk érte számos alkalommal, több-kevesebb sikerrel. A jövőben több verseny lebonyolítását is tervezzük, bevonva ezzel a horgászat különböző területeinek jeles képviselőit. Lehetőséget szeretnénk biztosítani a bojlizás szerelmeseinek vizeink kipróbálására, kapitális pontyok és amurok megfogásának élményét nyújtva, segítve ezzel horgásztársaink ez irányú tapasztalatszerzését és újabb „horgászbarátságok” születését.
.
Betyárbújtató Csárda és Tájház
A középbogárdi Betyár Bújtató Csárdát és Tájházat, 2008 évben nyitotta meg Hintenbergerné Dobai Klára családjával. Céljuk, hogy minél több emberrel ismertethessék meg eleink szokásait és a régi paraszti életet.
.
Naplemente Nyugdíjasklub
A Naplemente Nyugdíjasklub bemutatkozó oldala.
.
Gesztenyefasori Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Az iskola weboldalán tájékozódhat az intézmény programjairól, képeket nézegethet az iskolai életről!
.
Lajoskomáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Honlapja
Elkészült az Önkéntes Tűzoltó Egyesület weblapja, melyen rengeteg képet található a tűzoltóversenyről, valamint folyamatos tájékoztatást olvashatnak a vonulásokról, egyéb eseményekről.
.
Tuja Vendégház
Töltsön el néhány feledhetetlen napot családjával vagy barátaival vendégházunkba!
Telefon:06 30 975 59 74
.
Lajoskomárom Trabi Team
Bemutatkoznak a team tagjai, trabijukkal együtt!
email: l.t.t.@freemail.hu
.
Lajoskomáromi Íjász Sportegyesület
Az Íjász Egyesület honlapján mindent megtudhat a szervezetről.
email:csisziek@lkomnet.hu
Telefon:06 30 264 77 39
.
ERESZ ÉTTEREM
Éttermünk egy nyitott világ!
Asztalfoglalás:
Telefon: 25/ 240–740; 30/ 9932-321
Tulajdonos:
30/ 4003-450
email: info@eresz.hu
.
LAJOSKOMÁROM HIVATALOS HONLAPJA
Mindent megtudhat kis falunkról!!!:-))
email: info@lajoskomarom.hu
.
2013. május 23. csütörtök - Dezső  (képeslapküldő) |  Copyright © 2006 lajoskomarom.hu :: web: KataPorta
adj a kedvencekhez!